a családom és a diétám

Eddig nagyon szerencsés voltam a kapcsolataimban, soha nem csesztetett egyik exem sem a súlyom miatt. Na jó egy igen, de ő gyorsan repült is. :D A. pedig kifejezetten szereti az alkatomat, hogy "van rajtam mit fogni", és hogy nem vagyok sovány. Soha nem is szerette a sovány nőket. Ami a szüleimet illeti, ők is maximálisan elfogadnak, naná , hisz a gyerekük vagyok! :D Viszont míg Apu mindig bíztat, hogy jajj egyél már Pipacska, ne foglalkozz már mindig a kilókkal stb., addig Anyu azért időről időre felnyitja a szemem és neki köszönhetem elsősorban, hogy soha nem rakódott rám 30 kilogrammnyi túlsúly. Tegnap is volt egy beszélgetésünk, amivel megint sikerült elgondolkodtatnia, hogy mégis mit akarok? Olvassa a blogom, a napi kajáimat, és hetente kétszer látja is, hogy mit művelek a konyhaasztalnál. És igaza van. Mit akarok, ha vacsora után még lecsúszik 2-3 keksz cukros lekvárral? Mit akarok, ha két péksüti is belefér az étrendembe?? Még ha teljes kiőrlésű akkor is! És azt szeretem még Anyuban a legjobban, hogy soha nem támadva homályosít fel, hanem finoman, óvatosan, kedvesen, de megmondja a frankót. És nekem erre szükségem is van, hogy időről időre valaki észhez térítsen. És nem, nem sértődök meg ezen. Miért is tenném? Igaza van, nagyon is!
Úgyhogy köszi Anyu még egyszer! :)

ui.: tegnap a Te szavaid visszhangoztak a fülemben és este csokika helyett ettem egy szem fagyasztott málnát! :)))